A magyarok és technikai innovációk

 

A Samsung fogyasztói szokásokról készített felmérést. A kérdőíves kutatás során az eredmények alapján, ismét a hátunkat nézi Európa. Igaz a foci EB tükrében ez az adat nem annyira meglepő, mégis érdemes egy pillanatra elmerülni a siker hullámaiban.

Az okosotthon rendszerek tekintetében az innovatív megoldások hajnala akkor hasadt a felhasználók egén, amikor a vezetékes rendszereket szép lassan felváltotta a vezeték nélküli rendszerek. Alapvetően ennek a hasznossága leginkább ott érhető tetten, amikor a meglévő infrastruktúrát nem kell bolygatni, nem kell falakat szétdönteni azért, hogy a rendszer beépítésre kerüljön.

Továbbá a vezeték nélküli okosotthon rendszerek – a FIBARO is ilyen – a felhasználó számára bármikor tovább vihető egy másik lakásba, ergo költözés során sem igényel komolyabb logisztikát a rendszer mozgatása.

A felmérés kimutatta, hogy minden második magyar figyelemmel kíséri az új technikai innovációkat, sőt a többség még az elektronikai eszközök paramétereire is figyel. Az európai átlag alig éri el a 45%-t és a témát érintő hírekre sem mozdul rá.

Bármelyik korosztályt vizsgáljuk is, a nők minden esetben nagyobb százalékban válaszolták, hogy az élet minden területén élvezik a technológia vívmányok előnyeit.

A 16-24 éves korosztályban a legszembetűnőbb a különbség (férfiak 3 százaléka, nők 20 százaléka), ami a kor előre haladtával mérséklődik, de még 65 év felett is kétszer annyi nő érzi így, mint férfi.

Okosotthon, TV2, Falforgatók

Nagyjából 3 hónapja kezdtünk el egy komolyabb marketing kampányt, amelynek elsődleges célja az, hogy az emberekkel még jobban megismertessük az okosotthon fogalmát, annak előnyeit és kiemelt funkcióit.

Ezen logika mentén kezdtünk el egy kérdőíves felmérést, melynek eredményiről a sajtó munkatársainak is beszámolunk, illetve az ehhez tartozó nyereményjáték, nyerteseit is kisorsoljuk. Ezt megelőzően egy videó sorozatot forgattunk le, amibe szintén az okosotthonról, a FIBARO okosotthon rendszerérről mondtunk el mindent. A sorozat utolsó két része a köbvetkező héten lesz publikus a social csatornáinkon.

Az események cunamija itt nem ért véget, mert pénteken futott be hozzánk egy felkérés, hogy szívesen látnának minket a TV2, Falforgatók műsorában, és ha már ott vagyunk, készítenek rólunk, velünk egy okosotthon adást.

Az elsődleges örömmámort a péntek késő délutáni, lázas készülődés váltotta fel, hiszen nem mindennapi esemény az életünkben, hogy egy kamera lencséje előtt mutathatjuk meg szakmai hozzáértésünket, magyarázhatjuk el az embereknek az okosotthon fogalmát, lényegét, funkcióját.

Ebben a pillanatban, amikor ezek a sorok íródnak, a klaviatúra halk, kattogó hangján kívül, csak az elismerés dicsőítő szavai maradtak, amit a stábtól kaptunk. Azt gondoljuk, hogy a befektetett energia szép lassan kezd megtérülni, hiszen számos olyan helyről kapunk, kaptunk visszajelzést, ahol előzőleg még teljesen ismeretlen terep volt az okosotthon szolgáltatás.

A felvétel során, kereskedelmi vezetőnk mutatta be a rendszer sajátosságait, annak működési elvét, majd műszaki kollégánk prezentálta, hogy milyen módon tudjuk egy telefonos alkalmazás segítségével egy helyiség világítását, sötétítését szabályozni.

Köszönjük a stábnak, hogy olyan fogékonysággal álltak hozzá a munkához, amihez hozzáfogható mostanában nem tapasztaltunk. Külön köszönjük Müller Attila műsorvezető kiváló, humoros és alapos kérdésit, amelyekkel számunkra is kikövezett ösvénnyé vált a televíziózás ezen műfaja.

Amint tudomásunk lesz arról, hogy mikor kerül a felvétel adásba, tájékoztatjuk olvasóinkat.

Kényelem vagy biztonság?

Kezünk ügyébe került egy okos otthon felmérés, amiben 2000 amerikai felnőttet (USA) kérdeztek szokásaikról, természetesen az intelligens otthonhoz kapcsolódva. Itthon ennél sokkal árnyaltabb helyzet, hiszen mióta az okos otthon piacon szolgáltatunk, mi magunk nem találkoztunk ilyen vagy hasonló, mindenki számára elérhető adatsorral.

Nézzük meg, hogy az óceánon túl, hogyan látják ennek az iparágnak helyzetét, milyen szempontok alapján választanak okos otthon rendszert. Ami egyszerre kiderül a felmérésből, hogy a megkérdezettek fele a legnagyobb előnyként jelölte meg az otthon biztonságát. Széles körben köztudott, hogy a legalizált fegyvertartók egyik legnépesebb országáról beszélünk, aminek ismeretében ez az adat, meglepő, de mégsem annyira meglepetésszerű.

A dicséret inkább az okos otthonnak szól, amely az intelligens viselkedésén túl, számos olyan előnnyel, tulajdonsággal rendelkezik, amelyek hatványozottan a biztonságra irányulnak. Öröm, ha a felhasználó maga is szembesül ezekkel a jellemzőkkel.

A második helyre rangsorolták a használók a monitoring lehetőséget. Valóban hasznos funkció, amikor otthonról eltávozva, távolról is hozzáférünk lakásunk elektromos eszközeihez. Az okos otthon egyik tökéletes funkcionalitása, hogy a világ bármely pontjáról tudjuk irányítani, szabályozni intelligens lakásunkat.

A dobogó harmadik fokára fért fel az energiatakarékossági szempont, ami 10-ből 4 amerikai használónak fontos szempont az okos otthonok tekintetében. Valószínűleg az okos otthont még csak távolról ismerők az első helyre tették volna a kényelem szükségességét, ami Amerikában csak a negyedik helyhez volt elég.

A kérdőíves kutatásban az utolsó kettő felhasználói vélemény a nagyobb tűz- és víz védelmet, illetve a technikai hozzáértést említi meg. Következő írásunkban arra is kitérünk, hogy a felmérés szerint, egy okos otthonban mit szeretnek irányítani, ellenőrizni a felhasználók a mobiljukkal, és mit szoktak a leggyakrabban elfelejteni lekapcsolni a tulajdonosok, amikor elhagyják lakásukat.

Okos otthon videó sorozat

Hiába az egyik legdinamikusabban fejlődő szektor az okos otthon, intelligens otthon szolgáltatás , számos tévhit lengi körül az innovatív területet.

Egy, az USA-ba készült felmérés szerint hiábavaló az okos otthonok piaci vásárlási szokásainak új ciklusba lépése – elsőként mindig az újítók, majd a korai megvalósítók jelennek meg felhasználóként -, még mindig vannak aggályok a rendszert illetően. Ahhoz, hogy a korai követők is magukénak érezzék az okos otthon adta kényelmi szolgáltatásokat, olyan hiedelmeknek kell ledőlni, mint a magas eszköz árak vagy a hosszú eszköz csere ciklus.

Véleményünk szerint a hazai okos otthon végfelhasználóknál is hasonló problémák indukálódnak. A tisztánlátás érdekében gondoltunk egy merészet és a magyar okos otthon piacon elsőként egy videó sorozatot indítunk. Célunk, hogy tisztán és érhetően elmondjuk, bemutassuk az okos otthon fogalmát, a benne rejlő lehetőségeket, mint a bontás nélküli telepítés vagy a prémium szolgáltatáshoz társuló megfizethető kategorizálás.

Tudjuk, hogy egy olyan termékről van szó, amely manapság nagy népszerűségnek örvend. Sikk lett az okos otthonról szóló cikkek megírása az online és nyomtatott sajtóban, de éppen ezért gondoljuk azt, hogy elmondjuk azokat a véleményeket, amelyek segítenek emészthetőbbé tenni az intelligens otthonról alkotott képet.

Videó sorozatunk első részében bemuttajuk vállalkozásunkat, működési profilunkat. Social csatornáainkon és természetesen itt is elérhető lesz az összes okos otthon videó.

Ide kattintva is elérhető a videó.

A dolgok internete – V.

 

Ha esetleg nem olvasta az előző részeket, akkor kattintson (I. részII. részIII. részIV. rész) és kezdje azokkal.

A felhasználási területek napról napra változnak, bővülnek. Mivel ennyire megbízható, kiszámítható, és könnyen kezelhetővé teszi a “Dolgok Internete” az okos eszközöket, elkerülhetetlen volt, hogy az orvostudomány is felfedezze azt magának.

Részletes, és sikeres tanulmányok szólnak olyan felhasználási területről is, amikor a beteg agyának egy részét a “Dolgok Internete” segítségével összekapcsolják a művégtagjával, és azt irányítani tudja.

Olyan tanulmányok, fejlesztések is vannak már, amivel nanobotokat akarnak a DNS szerkezetbe juttatni úgy, hogy a hibás részeket javítani tudják a nanobotok. A nemzőképességet is javítani lehet olyan apró robotokkal, amik a hívimvarsejtet segítik a megfelelő helyre, és ott átadják a természetnek az irányítást. Ezen felül információkat kap az orvos a beteg állapotáról is. Mindenzt élőben, a “Dolgok Internete” segítségével.

Ha ezek a fejlesztések kicsit sci-fi filmbe illőek még, nem kell sokat várni, hogy arra a napra ébredjünk, amikor mindez, vagy akár ennél sokkal többet is ki tudjunk hozni a minket már drasztikusan körülvevő információ technilógiából.

A végső cél az a fejlesztésekkel kapcolatban minden területen, hogy emberi beavatkozás nélkül a gépek minél több információt gyűjtsenek, és azokat használják. Így nagy eséllyel tudna egy gép figyelmeztetni akkor is, ha javításra van szüksége, cserélni kell valamit benne, vagy épp hogyan lehet költség-, és üzemhatékonyabb.

Ha jól belegondolunk, akkor nincs határa annak, hogy hova fejlődhet a “Dolgok Internete”. Ez túl szép, hogy igaz legyen, hiszen itt is felmerül a kérdés, hogy az összegyűjtött információ kinek legyen a birtokában, milyen személyiségi jogokat sérthet azok felhasználása, és természetesen biztonsági kérdések is felmerülnek a fejlesztésekkel kapcsolatosan.

Abban egyetérhetünk, hogy a nagyon sok pozitív hatás mellett hamar el kellene dönteni, hogy milyen limitet szabjunk az információáradatnak, nehogy túl késő legyen.

A dolgok internete – IV.

 

Ha esetleg nem olvasta az előző részeket, akkor kattintson (I. részII. részIII. rész) és kezdje azokkal.

Napjainkban a számítógépek és az internet használata az emberi használaton múlik. Ha nincsen emberi adatbevitel, akkor ezek az eszközök nem hasznosak, nem üzemelnek maguktól.

A Dolgok Internete az emberi beavatkozást, adatbevitelt teljesen megszűnteti. Az eszközök egymással kommunikálnak, információkat osztanak meg egymással és akár azokat fel is használják külső segítség nélkül.

Ezt “eszköz-eszköz együttműködés”-nek nevezzük. A “Dolgok Internete” köti a két eszközt össze, és ezen keresztül folyik a kommunikáció.

A repülőgépek közötti, emberektől független kommunikáció már évekkel ezelőtt megjelent, így a technológiát nem nevezhetjük újnak. Az viszont mindenképpen újítás, hogy kisebb eszközökhöz is felhasználhatóvá, elérhetővé tették a megoldást. Ez egy teljesen új világot nyitott meg a fejlesztők, és természetesen a felhasználók előtt.

Ebben a digitális korban, amiben élünk, ahol intelligenst infrastruktúrákat építünk ki, ahol katonai fejlesztéseket használunk az otthonautomatikában, és elérhetővé tesszük mindenki számára azt, a “Dolgok Internete” szép jövő elé néz.

A dolgok internete – III.

Ha esetleg nem olvasta az előző részeket, akkor kattintson (I. rész, II. rész) és kezdje azokkal.

A “Dolgok Internetével” és az Élő Otthonokkal, vagy köznyelven, az otthonautomatikai megoldásokkal foglalkozunk ebben a részben.

Az otthonautomatika egy olyan szegmense az IT világnak, ami a mára már egy szupergyorsan fejlődő iparággá nőtte ki magát. Voltak kezdeményezések korábban is, de ahogy a “Dolgok Internete” megjelent, mint megoldás, az Élő Otthonokban rejlő lehetőségek is robbanásszerűen megnöttek.
Változatos az eszköztára azoknak a megoldásoknak, amikhez otthon sem kell tartózkodnia. Az okos hűtője, vagy az okos TV-je, de akár az okostelefonja is olyan dolgokra képes már, amikről eddig álmodni sem nagyon mert senki.

Nagyon sokat segített az Élő Otthonok elérhetőségében, hogy a “Dolgok Internete” olyan sok, és alacson áron elérhető fejlesztést hozott a piacra, hogy ez az otthonautomatikát sem hagyta érintetlenül.

Az okos eszközök lakásszerte mára már képesek annyi infomrációt gyűjteni, elemezni, továbbítani, hogy előre beprogramozott kereteken belül még döntéseket is hoznak helyettünk, vagy akár cselekednek.

Mára már egy okos hűtő arról is tud minket figyelmeztetni, hogy a tej elfogyott, és ezzel egyidőben a mobiltelefon egy emlékeztetőt ment el, hogy amikor a következő alkalommal vásárolni megy, a tejet se felejtse el.

Ezeken felül az okos termosztátok a fűtést szabályozzák, és akár a fűtés számlákat is csökkenthetik.

A képzelet szabhat hamarosan csak határt annak, hogy ki milyen Élő Otthont vásárol magának!

A dolgok internete – II.

 

A dolgok internete – II.

Ha esetleg nem olvasta volna az I. részt, akkor KATTINTSON, és kezdje azzal.

Az “Internet of Things”, azaz a “Dolgok Internete” a fő téma mostanában mindenhol. Ez nálunk sincs másképp, és ahogy velünk tart, Ön is egyre többet fog megtudni a témában.

Mi tartozik a “Dolgok Internetéhez”?

Ahhoz, hogy valami a “Dolgok Internetéhez” tartozzon, három alapvető dolognak kell megfelelnie.

– Kapcsolódjon

– Kommunikáljon

– Kiszámítson

Hogy még érthetőbb legyen, itt is egy példa.

Számtalan apró eszközt lehet ma már az ember idegrendszeréhez közvetlenül kapcsolni, ami az alany testében lejátszódó folyamatokat monitorozza, arról gyűjt adatot. Az apró eszköz egy külső nagyobb eszköz felé küldi az összegyűjtött adatokat. A külső eszköz lehet egy okostelefon, vagy épp egy számítógép is. A nagyobb, komplexebb számításokat, analizálásokat ez az eszköz már minden további nélkül el tudja végezni.

Mivel az eszköz az internetre, a “Dolgok Internetére” van csatlakoztatva, a világ bármely részéről – akár élőben is – “jelen” lehet az orvos egy páciens vizsgálatakor, vagy egy műtétet is levezethet.

Természetesen a “Dolgok Internete” nem csak az orvostudomány szolgálatában áll, de a kihasználhatóság bemutatása jegyében fontosnak tartottuk, hogy egy ilyen szofisztikált felhasználási területről essen szó elsőként.

A következőkben az otthonautomatika, és a “Dolgok Internete” kapcsolatáról írunk majd, az eszközök egymás közötti kommunikációáról, és természetesen, hogy kik lehetnek a jövőbeli potenciális felhasználók, ha esetleg Önök még nem lennének azok.

Folytatás a III. részben – hamarosan!

A dolgok internete – I.

 

Aki az otthonautomatika világában jártas, vagy fogyasztója is akár, akkor az biztos, hogy belefutott már az “Internet Of Things” nevű angol kifejezésbe. Magyarul ez annyit jelent, Dolgok Internete. Hogy mit takar, hogyan is alakult ki, és milyen előnyökkel, esetleg hátrányokkal jár, az kiderül a cikksorozatunkból, amit az eddigi rendszerességgel megszokott újabb cikkek megjelenésével nyomon is követhet. A téma nagyon “mai”, és felettébb érdekes! Mindenkinek ajánljuk!

A Dolgok Internete azt fejezi ki, hogy kisebb háztartási eszközök, fűtési rendszerek, légkondícionálók és még sorolhatnánk, az internetre csatlakoznak, és ami a legfontosabb, hogy ezen keresztül az okostelefonunkkal vezérelhetjük is őket a világ bármely részéről.
Elképzelhető a kifejezés újkeletűen hat sokaknak, de higyjék el, itt nem egy új koncepciórol van szó.

1999-ben a Proctor and Gamble-nél Kevin Ashton használta előszőr az RFID-nál (rádiófrekvenciás azonosítás). Ashton úr volt az, aki azt a koncepciót megálmodta, hogy minden az internetre csatlakoztatott otthoni eszközt egy azonosító számmal kell ellátni, hogy azok követhetők és irányíthatóak maradjanak, ráadásul még információkat is lehessen róluk gyűjteni.

A Dolgok Csatlakozása koncepció egy sokkal korábbi elképzelés volt, ami – a Cisco Internet Business Solutions Group cég szerint – 2008, 2009 között nőtte ki magát a Dolgok Internetévé! Az előhívó ok nagyon egyszerű. Ekkorra már sokkal több eszköz csatlakozott az internetre, mint ember.

Nem sokkal ezután jöttek az okostelefonok, és ez a “vezérlő egység” mindent megváltoztatott. Megváltoztatta, hogy hogyan kommunikálunk egymással, és természetesen lehetővé tette, hogy távolról vezéreljük az otthoni eszközeinket. Ezek után a Dolgok Internete teljesen kifejlődött, és ez a fejlődés nem úgy tűnik, hogy mostanában fog megállni.

A hőérzet

Kiemelten a hőérzettel sajnos csak kevesen foglalkoznak.

Úgy gondoljuk, hogy alapvető elvárás mindenki számára, hogy jól akarja érezni magát az otthonába. Senki sem szeret a termosztáthoz rohangálni, hogy a hőfokot fel, vagy éppen le állítsa,  vagy a radiátoron lévő csapok csavargatásával próbáljon kellemes hőmérsékletet varázsolni egy-egy helyiségbe. Ráadásul ahány ember, annyi féle hőmérséklet az ideális a hőérzetük kielégítéséhez.

Mit szólna, ha azt mondanánk, hogy a meglévő fűtési rendszerét oly módon tudjuk módosítani, hogy a gyerekszobában melegebb is lehet, mint a szülői hálóba? Mindezt persze gépészeti beavatkozások nélkül a legtöbb esetben.

Az energiahatékonyság sokak számára a legfőbb szempont, és képesek komrumisszomut is kötni, csak hogy ne kelljen többet fizetni. Kompromisszum például az, hogy nagyon alacsonyan tartjuk a hőfokot otthon, és mi melegen felöltözunk. Mi mást javaslunk!

Egy már kész fűtési rendszert nem érdemes megbontani, nem igazán szabad a gépészeti elemekhez hozzányúlni, hacsak azok el nem öregedtek, vagy meg nem hibásodtak. Ha van olyan korszerűsétísimegoldás, ami a meglévő fűtési rendszerre 100%-ban ráültethető, akkor célszerű azt választani.

A SMARTme Building Technologies Kft. Élő otthon rendszerei olyan termosztáttal vannak felszerelve, amik a legtöbb termo szelepre rátehetőek. Ez biztosítja, hogy szobákban lévő radiátorokat az élő rendszer részévé tegyük, és akár szobánként más és más hőmérsékletet állítsunk be.

Előre beállított „scene”-ek olyan teljesen automatizált folyamatokat takarnak, amikor nekünk bele sem kell nyúlnunk a fűtésszabályozásba. Természetesen, ha jobban szeretjük, ha a kezünkben van az irányítás, akkor a kedvenc okos eszközünkön ezt bármikor, és bárhonnan megtehetjük!