Tűzjelzőrendszer főbb funkciói

Életünk során már többször találkozhattunk tűzriadóval, amikor vagy az előírásoknak megfelelően cselekedtünk, vagy semmibe véve a jelzést, úgy tettünk, mintha nem is hallanánk semmit. Akár előre tervezett próba volt, akár éles riadó, érdemes minden esetben komolyan venni a jelzést. Ugyan nem mindenki ismeri, milyen elemekből áll egy tűzjelző rendszer, vagy hogyan működik, de mindenki testi épségének és biztonságának érdekében, ha riadót hall, hagyja el a helyszínt. Hiszen a tűzjelző rendszernek fő feladatai közé tartozik, hogy érzékelje a tüzet, jelezze az ott tartózkodóknak a veszélyt, reagáljon a kialakult helyzetre és értesítse a hatóságokat.

Ha szakértelemmel és szabályoknak megfelelően szerelték a rendszert, akkor ezeknek az említett feladatoknak maradéktalanul eleget tesz minden esetben. Röviden leírjuk, mit is érdemes Önnek tudnia ezekről a funkciókról.

Érzékelés

Ahhoz, hogy ezt a feladatot el tudja végezni a rendszer megfelelően, szükség van automatikusan működő érzékelőkre (pl. optikai füstérzékelő, hősebesség érzékelő, vonali füstérzékelő), valamint kézi jelzésadó egységre. Hiszen az első és legfontosabb, hogy magától észlelje a kialakult tüzet és hogy manuálisan is jelezni tudjon bárki, ha tüzet tapasztal.

Érzékelés viszont nem csak a tűz észlelését jelenti, hanem az oltásra (pl. sprinkler, oltógáz) is vonatkozik, hiszen a tűzjelző rendszernek azt is tudnia kell, hogy az oltás megkezdődött, tehát a víz elindult a csövekben vagy elkezdődött az oltógáz kiáramlása. Ez az érzékelő lehet egy lapátokkal rendelkező eszköz, amelyet mozgásba hoz a víz áramlása, amikor a sprinkler működésbe lép, vagy alapuhat akár nyomásváltozáson vagy súlyváltozáson is.

Keresse szakértő kollégánkat Szikra Gábort a +36 (70) 466 0659 telefonszámon vagy írjon nekünk e-mailt!

Jelzés

Amikor a jelzés funkcióra kerül a sor, akkor biztosnak kell lennünk abban, hogy mindenki számára észrevehető és értelmezhető jeleket ad a rendszer. Ezek közé tartoznak a hang és a vizuális jelzések.

Hang jelzésekhez szükség van olyan eszközre, amely hangos és éles hanggal jelzi a tüzet. Egyre gyakrabban fordul elő a vészhang rendszer is, amely egy előre felvett szövegben a helyi nyelven vagy helyi és nemzetközi nyelveken ismerteti az ott tartózkodókkal, mit kell tenniük, hogy biztonságban kijussanak az épületből.

Vizuális jelzések közé tartoznak a fényjelzések, amelyek leggyakrabban villogó jelzéssel tudatják a veszély jelenlétét. Ezek leginkább hangos munkával járó területeken alkalmazandók, ezenkívül a hallássérült emberek számára is nagy segítséget jelentenek.

Minden esetben szükség van valamilyen jelzésre, ugyanakkor, hogy pontosan mi vagy mik ezek, a jogszabályoknak és a helyi előírásoknak megfelelően változhatnak.

Keresse szakértő kollégánkat Szikra Gábort a +36 (70) 466 0659 telefonszámon vagy írjon nekünk e-mailt!

Reakció

A tűzjelző rendszer nem áll meg a veszélyben levők értesítésénél. Különböző reakciókat képes adni a kialakult helyzetre.

Ha füstöt érzékel azonnal lekapcsolja a szellőztető rendszert, hogy ne terjedjen tovább a füst. A liftek esetében, ha füstöt érzékel a liftet a kijelölt emeletre irányítja.

Ha az oltó rendszer működésbe lépett, hogy a tűzoltóság kiérkezése előtt már megkezdje a tűz oltását, akkor az oltó rendszerből érkező jelzéseket képes fogadni, kijelezni akár grafikus felügyeleti programon és naplózni. Amennyiben a tűz emberi beavatkozással is megfékezhető vagy akár meg is szüntethető, úgy egy kézi tűzoltókészülék használatával a jelenlevők is besegíthetnek az oltásban, de a legfontosabb, hogy a testi épségük védelme legyen mindig az első, vagyis mérlegeljenek, mielőtt belevágnak.

A tűz kialakulásakor fontos feladat, hogy a hatóságok is értesítve legyenek, akár direktben maga a rendszer is megteheti, vagy értesítést adhat annak, aki azonnal jelez a hatóságok felé. Így rövid időn belül be tud avatkozni a tűzoltóság, akik segítségével megelőzhető, hogy elterjedjen a tűz, vagy nagyobb károkat okozzon.

Röviden összefoglalva egy tűzjelző rendszernek ezek a főbb funkciói. Ugyanakkor mindig tartsa Ön is szem előtt, hogy ezek a rendszerek is folyamatos fejlődésen mennek keresztül a technológia fejlődése következtében, így érdemes beiktatni rendszeres karbantartást és felülvizsgálatot, és ha szükséges a rendszer modernizálását. Azt is szem előtt kell tartani, hogyha szakhatósági előírás/kötelezés alapján készült a tűzjelző rendszer, akkor a rendszeres karbantartás elvégzése kötelező, és nem pusztán csak egy javasolt opció.

Keresse szakértő kollégánkat Szikra Gábort a +36 (70) 466 0659 telefonszámon vagy írjon nekünk e-mailt!