Irodai biztonság – checklist

Ahogy minden irodába visszatérnek a dolgozók, egyre több ember lesz ismét egy-egy irodatérben. Minden irodaházban érdemes fokozottabban odafigyelni az értékek védelmére. Érték az emberi élet, az eszközök, a felszerelés és maga az irodaház épülete is. Összeszedtünk pár biztonságtechnikai pontot, amit vagy jogszabályilag nem lehet kihagyni, vagy csak egyszerűen nem érdemes lespórolni.

Keresse szakértő kollégánkat Szikra Gábort a +36(20)369-8612 telefonszámon vagy írjon nekünk e-mailt!

Tűzvédelem, tűzjelző rendszer

Az épület legfontosabb védelmi pontja a tűzvédelem. Ezzel egyszer biztosíthatjuk minden érték, legyen az emberi élet vagy vagyoni érték védelmét. Ezért is fontos, hogy a rendszert hozzáértő tűzvédelmi szakértővel terveztessük meg, hiszen ő fogja biztosítani, hogy a tűzvédelmi szakhatóság elvárásainak megfelelő és a legnagyobb biztonságot nyújtó rendszerrel rendelkezzen az épület. A szabályosan kialakított és rendszeresen karbantartott tűzjelző rendszer fogja megadni az a megbízhatóságot, ami mellett legyen szó tűzriadó próbáról vagy valós tűzesetről, az épületben dolgozók mindig biztonságban fogják érezni magukat.

Kamerarendszer

Kamerarendszerrel bármely folyamatosan megfigyelhető. Azonnali képet képes visszaadni számunkra, de akár képes rögzíteni is az eseményeket. Egy nagyobb objektum védelme kamerarendszer nélkül elképzelhetetlen, nem állíthatunk minden folyosóra 0-24 órában egy biztonsági embert, hogy észlelje, ha történik valami. Bármilyen váratlan esemény nyomonkövethető, helyzete azonnal detektálható, ha monitoron követjük a kamerák képét. Csökkenti a váratlan esetek valószínűségét, nyakon csíphető az illetéktelen behatoló, vagy akár a kialakult tűz helyzetét azonnal be lehet határolni.

Beléptető rendszer

Egy nagyobb irodaházban nem ismerhetünk mindenkit arcról, sőt olyan dolgozók is lehetnek, akiket csak hetente 1-2 napon látunk, így még kisebb az esélye, hogy emlékezzünk rájuk. A beléptető rendszer megfelelő működése elengedhetetlen, hogy tudjuk, hány ember tartózkodik az épületben egy esetleges tűzriadónál, vagy hogy biztosan csak azok tudjanak belépni az adott épületbe, vagy az épület adott szintjére, akik ott dolgoznak, akiknek van a belépőkártyáján jogosultsága van hozzá. Így csökkenthető az illetéktelen behatolás esélye, vagy a dolgozók közötti lopási esetek száma. Sőt nyomon követhető az is, hogy ki, mikor érkezett, és mikor hagyta el az irodát.

Behatolásjelző rendszer

Egy nagy irodaházon belül több kisebb iroda, cég is helyet kaphat. Ők mint külön entitás léteznek, így jogos igényük, hogy megtarthassák elzártságukat a többi bérlőtől. A behatolásjelző rendszer pedig lehetővé teszi számukra, hogy az üresen hagyott irodateret is biztonságba tudják, más cég munkavállalói ne kószáljanak be, hiszen az már illetéktelen behatolásnak számít. Ugyanakkor a rendszer riasztásakor a fontos a biztonsági őrök reakcióideje is.

Valamelyikre még nem gondoltál? Vagy nem vagy biztos benne, hogy megfelelő a már meglévő rendszered? Tudd egy kézben biztonságban a rendszerek tervezését, kiépítését és karbantartását. A Smartme Kft. biztosítja számodra, hogy ne kelljen minden rendszerhez más-más szakértő céget keresned. Egyben megtalálod itt a megoldást!

Keresse szakértő kollégánkat Szikra Gábort a +36(20)369-8612 telefonszámon vagy írjon nekünk e-mailt!