HAMIS BIZTONSÁG – biztonsági őr vagy kamera
Minden cég számára az egyik legnagyobb fejtörést okozó kérdés, hogy hogyan tegye biztonságossá a üzletét, raktárát, irodáját, telephelyeit. Lehet szó akár kisebb vagy nagyobb alapterületű ingatlanról, kis vagy nagy értékekről, egyből mindenki számára a biztonsági őr jut eszébe, ha védelemről van szó. Hiszen összetalálkozunk velük bevásárlás során, a bevásárló központban sétálva, az irodaépületek üvegajtajain bepillantva, a bankban ügyintézéskor, a szolgáltatónk ügyfélszolgálatánál tett látogatásunkkor, az életünk sok területén. Nézzük meg kicsit alaposabban, hogy mit nyújthat egy biztonságért felelős ember, és mit nyújt egy biztonságtechnikai rendszer.
Keresse szakértő kollégánkat Szikra Gábort a +36 (70) 466 0659 telefonszámon vagy írjon nekünk e-mailt!
A biztonsági őr fizikai jelenléte
Ahogy Ön is észreveszi bárhol a biztonsági őröket, úgy szúrja ki mindenki más is a jelenlétüket. Legtöbbször már a puszta jelenlétük is eltántorítja a bűncselekményre készülőket, hiszen egy embert, aki folyamatosan pásztáz, figyel és mérlegel, nehéz kijátszani. Sőt még a munkavállalókban is növeli a biztonságérzetet, ha a saját szemükkel látják, hogy van, aki vigyáz rájuk.
Ugyanakkor a mai ember szeme már mindenhol keresi a biztonsági kamerákat, a riasztót és minden más eszközt, akár csak megszokásból, hóbortból, vagy technológiai újdonságokért való rajongás miatt.
Azonnali intézkedés
Ha fizikailag jelen van valaki, aki felügyel a biztonságért, akkor az a személy egy éles helyzetben is azonnal tud reagálni. Illetéktelen belépőt távozásra tud azonnal felszólítani, tolvajt még távozás előtt el tud csípni, egy nem megfelelően viselkedő munkatársat vagy vendéget el tud távolítani rövid időn belül, ismeretlen belépőt meg tud állítani, hogy azonosítsa magát. Vajon lehetőség van mindig az azonnali és hatékony közbelépésre? Hiszen számos esetben pont az őrt kifigyelve, megkerülve történik egy besurranás vagy lopás – hiszen nem láthat be egy személy egy üzlethelyiség minden pontját. A technika azoban itt is a segítségünkre lehet.
Keresse szakértő kollégánkat Szikra Gábort a +36 (70) 466 0659 telefonszámon vagy írjon nekünk e-mailt!
Kamera rendszer segítséget tudna biztosítani abban, hogy ha nem az őr szeme előtt történik az eset, akkor hova siessen, hol van rá szükség.
A legfontosabb a megelőzés
Egy biztonsági őr több szerepet is betölt, nem csak a védelemért felel. A viselt öltözéke tükrözik az irodaház vagy a vállalat értékeit, munkaeszközei tekintélyt parancsolnak, személyisége pedig növelheti a kellemes légkört mind az ott dolgozók és a vendégek körében. Ki ne lépne be szívesebben valahova, ahol egy mosolygó, kedves biztonsági őr köszönti a bejáratnál?
Biztonsági rendszer telepítése után természetesen annak nem feltűnő a jelenléte. Ezen rendszerek meglétét jelezni kell mindenki számára jól látható helyen, akár a bejárati ajtón. Már ez is egy elrettentő eszköz lehet, hiszen egyértelművé válik, hogy nem csak az egyes őrök memóriájára hagyatkozik a biztonság, hanem a rögzített kameraképek egyértelmű és félreérthetetlen bizonyítékul szolgálnak minden esetben.
Keresse szakértő kollégánkat Szikra Gábort a +36 (70) 466 0659 telefonszámon vagy írjon nekünk e-mailt!
Az emberi tényező
Egyrészt a biztonsági őrök kapcsán munkabér és további juttatások, valamint adó és egyéb költségei is felmerülnek, amelyek Magyarországon bizony nem elhanyagolható tételek. Érdemes átgondolni, hogy az adott területre hány főre van szükség, és esetleg egy biztonsági rendszerre történő egyszeri beruházás és mellé csökkentett létszámú biztonsági őrszolgálat alkalmazása vajon nem lesz-e költséghatékonyabb.
Ő is csak emberből van
Az emberek pedig túlterhelődhetnek, fáradhatnak, unatkozhatnak, ballábbal kelhetnek, fájhat a fejük, és még megannyi emberi dolog közbeszólhat a napjába. Nem lehet egyszerre mindenhol ott a szeme, érdemes ezért akár kamera rendszerrel, vagy behatolás jelző rendszerrel, akár egy néma riasztóval kiegészíteni az emberi erőforrású védelmet, ezáltal növelve a biztonságérzetet és hatékonnyá téve a védelmet. Hiszen még egy megbízható őrnek is lehet rossz napja.
Mindent összevetve azt biztosan elmondhatjuk, hogy a biztonsági őr jelenléte sose lehet felesleges egy vállalatnál. Ugyanakkor optimális számú őr foglalkoztatását teszi lehetővé talán még nagyobb biztonságot és terület lefedést is szolgáltatva egy biztonsági rendszer. Mindkettő megoldás külön-külön is alkalmazható, de együttes jelenléte hozhatja meg az Ön vállalata számára is a magasfokú biztonság érzetét.
Keresse szakértő kollégánkat Szikra Gábort a +36 (70) 466 0659 telefonszámon vagy írjon nekünk e-mailt!