Stockholm

Okos város, harmadik rész – Stockholm

Már korábban írtunk Amszterdam sikerességéről a technológiai újítások terén, és Bécsről is, hogy elnyerte a legélhetőbb város címet újra 2013-ban!

Most Stockholmba utazunk!

Stockholm, Svédország fővárosa. Érdekessége, hogy 14 szigetre épül, amiket összesen 53 híd köt össze. 2010-ben az Európai Bizottság nyújtotta át Stockholmnak „Európa Legzöldebb Fővárosa” díjat.

Korán rájöttek, hogy az otthonok és az irodák modernizálása, automatizálása, mint első lépés az „okosítás” felé, vitathatatlan sikert fog eredményezni. Hogy felgyorsítsák a fejlődést, az állam azoknak a cégeknek, akik automatikát telepíttettek az irodájukba, adókedvezményt biztosított. Az otthonok automatizálását is szorgalmazzák, mivel itt már rég köztudott, hogy otthonautomatikával felszerelt otthonok kisebb költségből fenntarthatók. Ajánlott a korábbi cikkünket is elolvasni a témában!

A fővárosban nem kell sokat gyalogolnunk, hogy zöld területet találjunk. Több, mint 1000 park (30%-a a városnak) és 7 természetvédelmi terület van a városon belül. Figyelemreméltó, hogy a lakosok csak 100kg/fő/év szemetet termelnek. 90%-a a lakosoknak olyan helyen él, ahonnan a legközelebbi zöld terület 300m-en belül van. Kellemes? Talán egy látogatást megér…

Két hatalmas szennyvíztisztító üzem van, ahol biodízelt állítanak elő a városon belüli buszokhoz. Ezen túlmenően a szennyvíz hőtermelését is felhasználják a házak fűtésénél. Ha ezek a szempontok nem lennének még elegek, akkor azt is érdemes megemlíteni, hogy közel 3000 olyan technológiai cég van jelen, akik nap, mint nap azon dolgoznak, hogy még élhetőbb, gazdaságosabb és szebb várossá varázsolja az amúgy is csodás Stockholmot.

Az európai okos városokról szóló cikksorozatunk ezennel a végéhez ért. Nézzen vissza a honlapunkra a közeljövőben, mert írunk még a témában!