Mindent beleadtunk…

Adott egy felújítás előtt álló régi villaépület, és egy érdeklődő, motivált ügyfél. Ebből hoztuk ki a legtöbbet. Hogyan?

A HAI otthonautomatika központhoz első lépésben a fűtés – hűtés – és szellőző rendszert kapcsoltuk, lehetővé téve ezzel a rendszerek optimális, automatizált működését. Emellet – rendszeres blogolvasóinknak már nem is kell említeni – természetesen automatizáltuk, és távolról is vezérelhetővé tettük a világítási köröket is.

A kezelhetőséget három darab gyári HAI, falba sűlyeszthető érintőkíépernyő teszi lehetővé. Itt is lehetőség van távolról bármilyen okostelefonról vagy tablettről “belenyúlni” a rendszerek automatizált működésébe, vagy csak belesni egy – egy kameraképbe…

A rendszer egyik legérdekesebb – és azóta a család kedvencévé vált – része a home audio system. Beépített hangszorókat helyeztünk el a fürdőkben, a konyhában, a nappaliban és a hálókban is, melyekhez az adott helységben csak egy-egy fali csatornaválasztó, illetve hangerőszabályzó kapcsolódik.  Ezek segítségével a központból minden helységhez egyedi zene vagy csatorna választásztható, helységenkénti hangerő állítási lehetőséggel.

A ház biztonságáról video alapú kaputelefon, és több, IP alapú kamera gondoskodik, melyek szintén elérhetőek bárhonnan, bármikor.

 

Tudjon meg többet az otthonautomatikai rendszerekről! Tovább…