Élő otthon – Micsoda? – Harmadik rész
Az otthonautomatikai rendszer egy olyan vezérlő modulokat összekötő hálózat, ami az otthoni elektromos eszközeinket köti össze, felügyeli és vezérli azokat.
A rendszer alapjait még 1970-ben fektették le, amikor egy maréknyi mérnök megalapította a Pico Electronics nevű skót céget. A céget egy egyszerű cél hívta életre, ami pedig az volt, hogy egy olyan számológépet hozzanak létre, ami egyetlen chip-el működik (a legtöbb számológép 5 chip-et használt ebben az időben).
A cégnek sikerült is megvalósítani az álmát, és ez az egy chip volt a világ első mikroprocesszora. Gondoljuk csak bele, hogy mekkora lépés volt ez az IT világában akkor.
Az évek alatt számos olyan fejlesztésbe fogtak, amik abban az időben korszakalkotónak bizonyultak. Látták, hogy a távirányított eszközök milyen kényelmet tudnak nyújtani a felhasználó számára, így erre a vonalra fektettek nagyobb hangsúlyt.
1975-ben az X10-es projekt ötlete megszületett, ami az otthonautomatikai rendszerek “nagyapja”, de akár “nagyanyja” is lehet! Az alap koncepció az volt, hogy ha a már meglévő elektromos kábeleket használják fel üzenet-, parancstovábbításra, akkor mindenhol telepíthetővé válik a rendszer. Tudták, hogy mennyire nagy kényelmet tud nyújtani egy olyan otthon, ahol csak egy kezelőfelületről irányítható minden.
Sok elképzelés már a Jetsons mesében megvalósult, de hogy ezeket a mesebeli álmokat életre tudják hívni, sok-sok éjszakát töltöttek ötleteléssel bárokban, és egymás lakásán. Az alapokat lefektették, amik aztán az X10 sikerét is megalapozták.
Természetesen túl szép, hogy igaz legyen, hogy minden ennyire simán ment. Hosszú évek teltek el a fejlesztéssel, finomítással és természetesen azzal, hogy egy olyan piacképes, tökéletesen megbízható eszközzel álljanak a nagyközönség elé, ami igazán korszakalkotó.
Az elmúlt hosszú évek fáradhatatlan munkája kiteljesedni látszik, mivel manapság több, mint százmillió X10 rendszer telepítettek Amerika szerte.
A kábeles megoldásról áttértek a rádiófrekvencián keresztül kommunikáló eszközökre. Ez vitathatatlanul az egyik legokosabb mozdulat volt tőlük, hiszen a jövő a „kábelmentes” élet felé visz minket.