Az okosotthon kialakulásának története 1. rész
Mint minden jelentősebb technikai vívmánynak, eszköznek, így az okosotthonnak is van történelmi háttere. Ez a történelmi háttér, ami voltaképpen inkább technológiai fejlődés, megmutatja, hogy milyen sajátságos utat taposott ki magának az intelligens otthon iparág.
Nem szükséges nagyon visszamennünk az idő rozsdás számegyenesén, elég, ha csak 1898-ig fordítjuk vissza fejünket. Ekkor datálódik az első távirányítós szerkezet, ami Nikola Tesla nevéhez fűződik. Nem kell sokat várni, és a századforduló után, 1910-ben megjelennek az első elektronikus háztartási gépek.
Innentől viszonylag több időnek kell eltelni ahhoz, hogy érdemben új mondat kezdődhessen az okosotthon újkori könyvében. 1966-ban Jim Sutherland mérnök fejleszti ki az első otthont vezérlő számítógépet. A feltaláló és fejlesztő az ECHO IV. nevet választotta termékének, amely sajnos sohasem került kereskedelmi forgalomban.
Ez a forradalmian új kütyü már képes volt a lakás hőmérsékletének szabályozására, ki tudta kapcsolni az egyes elektromos készülékeket. A ma már alapfunkciónak tekinthető tulajdonságokon túl, ECHO IV.-nek voltak extrái is. Képes volt tárolni ételrecepteket, majd ezek tartalmát figyelembe véve, bevásárló listát állított össze a családnak.
Már 1966-ben tudta a készülék az időjáráselőrejelzést, ami valószínűleg abban az időben is hasznos információnak tűnt, és számos területen lehetett felhasználni a kapott adatokat. Szintén az alapszolgáltatásokon túl kell említeni az üzenetküldési, üzenet továbbítási opciót, ami első hallásra valóban forradalmi újdonságnak számíthatott.
A leírtakból világosan kivehető, hogy az okosotthonok technikai fejlődése is legalább olyan izgalmakat tartogatott az akkori lakosságnak, mint a nálánál sokkal népszerűbb eszközök. A következő bejegyzésünkben bemutatjuk, hogy mikortól kezdték használni az intelligens ház fogalmát, és részletesen kitérünk arra is, hogy a 2010-es években hány okosotthon volt az USA-ban.