A tűz nem játék – integrált rendszerekkel a nagyobb biztonság érdekében

A tűzeseteket és azok kialakulásának az esélyeit, valamint a kialakult tűz oltásának folyamatát nem szabad félvállról venni. Egy tűzeset során, a kialakuló füst pedig már azelőtt végzetes lehet, mielőtt a tűz komolyabb pusztítása elindulna. Akár már 3 – a füsttel telített légtérből történő belélegzés is, eszméletvesztéshez vezethet, ami pedig a füsttel telített légtérben töltött további idő eltöltése esetén, akár halálhoz is. A tűzeset során keletkező veszélyes anyagok, gázok felszabadulása és azok nem megfelelő elvezetése, nagyban növeli, egy lehetséges tragédia esélyét.

Biztonság mindenek felett

Azt már kiskölyök korunk óta tudjuk, hogy ahol tűz van, ott bizony füst is keletkezik. A fizika rendjét nem tudjuk (és még ha akarnánk, sem tudnánk megváltoztatni), de a kialakult – számunkra káros, illetve veszélyes – helyzetek ellen, előrelátó módon, akár még a kialakulásuk előtt, tudunk tenni. Ezért is fontos a tűzvédelmi szabályok betartása, a tűzjelző, tűzoltó, illetve egyéb passzív tűzvédelmi rendszerek helyes telepítése, valamint a hő- és füstelvezető rendszerek megfelelő kialakítása. Ezen rendszerek integrációjával pedig, csak fokozható a tűzvédelem és biztonság.

Keresse szakértő kollégánkat Szikra Gábort a +36 (70) 466 0659 telefonszámon vagy írjon nekünk e-mailt!

Időben való észlelés életet menthet

Gondoljon csak bele, ha nincsenek meg vagy nem megfelelőek ezek tűzvédelmi a rendszerek! A tüzet mire észleli valaki, addigra már esetleg jóval kiterjedtebb a tűz, már nem csak egy kis felületet érintő, kontrollálható tűzről van szó (például egy szemeteskosár tűz egy irodában), hanem akár már egy adott szoba bútoraira is vagy akár már egy folyosóra is kiterjedt tűzről  lehet szó. Akár már egy szemeteskosárban kialakult tűz is képes lehet, egy egész irodahelyiséget beteríteni a keletkezett füsttel, egy tovább terjedő/kiterjedő tűz esetén, a füst mennyiségét talán már érzékeltetnünk sem kell…

Keresse szakértő kollégánkat Szikra Gábort a +36 (70) 466 0659 telefonszámon vagy írjon nekünk e-mailt!

Tűzvédelem felső fokon

Egy füsttel telített légtérben (a füst belélegzése utáni pár pillanaton belül, a heves tűdőreakciót nem is számítva), a légtérben tartózkodó személy látása és így a tájékozódési képessége is rohamosan romlik. Az érintett személyek a tájékozódási képességük elvesztése okán hajlamosak lesznek a pánikra, ami menekülési képességeikre hat vissza negaítvan. Az érintett személyeknek, a vészkijáratok felé történő menekülése során – a menekülési útvonalak hosszától függően – nemcsak a menekülési útvonal felismerésével, a helyes irányok behatárolásával, de adott esetben a (már fel sem ismerhető) szén-monoxid és egyéb mérgező gázok veszélyeivel is számolnunk kell. A szén monoxid – mint egy általános épülettűz során leginkább megjelenő gáz – belégzése, először fejfájáshoz, émelygéshez vezet, majd hirtelen eszméletvesztést okoz. Sajnos, ezen hatása okán a szénmonoxid, komolyabb égési sérülések nélkül is – tragikus esetekben – emberéletet követelhet. Ez pedig nem úgy hangzik, mint egy tündérmese.

A mai kor biztonsági elvárásai- és az egységesen elfogadott tűzvédelmi irányelvek szerint tervezett és telepített tűzvédelmi rendszerekkel, illetve az integrált hő- és füstelvezetéssel, az előbb felvázolt eset máris másképp hangzik. Egy tűz kialakulásakor, a tüzet detektáló,  beépített tűzjelző rendszer, azonnali hang és fényjelzést ad le, valamint a központi kezelőfelületen jelzi (egy grafikus rendszerfelügyleten akár az adott helyiség pontos vizuális megjelölésével is), hogy hol észlelte a tüzet. Egy tűzesetkor, a megfelelő tűzoltási és evakuálási protokoll lép életbe – egy oltórendszer, vagy a helyben lévő arra kiképzett személyzet, adott esetben megkezdi a területen a tűz oltását, illetve a tűzeset kapcsán kialakuló, mérgező füst eltávolítására tesznek meg bizonyos intézkedéseket.

Ebben – az adott esetben nehezen kezelhető füsteltávolításban – lesz segítségére a hő- és füstelvezető rendszer, amit a tűzoltás megkezdésével egyszerre, akár a beépített tűzjelző rendszer automatikusan is elindít/hat, ami elvezeti vagy elszívja a füstöt és friss levegőt áramoltat be az adott térrészbe vagy helyiségbe. A hő- és füstelvezetés, valamint a frisslevegő bevezetés biztosítja és teszi könnyen felismerhetővé, láthatóvá a menekülési utakat a vészkijáratok felé, csökkenti a füst belélegzésének esélyét és egyben csökkenti a kialakult és akkumulálódó hőt is, ami a tűzoltók munkáját teszi biztonságosabbá és hatékonyabbá. Így nem csak életeket menthet, vagyontárgyakat óvhat meg, de az oltási folyamatot is segíti.

A tűz nem játék! A leghatékonyabban a biztonság növelésével, a tűzvédelmi rendszerek és a hő- és füstelvezető rendszer integrációjával tehet többet, az esetleges tragédia elkerüléséért. Kérje szakértőink segítségét a megfelelő rendszer kialakításához