A sport jelentősége a Smartme életében
Biztonságtechnikai tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozunk, tehát mondhatni nehéz teher, súly van a munkatársaink vállán, hogy a munka amit elvégeznek, az valóban megállja a helyét: akár egy behatolási kísérletet vagy egy tűzeseményt akadályozhatnak meg az általunk telepített rendszerek.
A tervezőknek a szaktudáson kívül kiemelkedő kreativitásra és kitartásra is szükségük van: ebben is segíthet a sport. Másrészt akár hetekig ugyanazon a tervrajzon kell dolgozni – a monotonitás tűrésében is sokat segíthet a rendszeres testmozgás.
Hasonlóképpen a kivitelezésben és karbantartásban: a munkatársak akik a rendszereket telepítik – ismerjük a mai világban mindig minden azonnal és gyorsan kell, rövid határidővel, akár naponta 10-12 órát is lehúznak egy-egy helyszínen, fizikai munkát végezve. Ez a munka azonban egyáltalán nem helyettesítheti a sportot, hiszen egyrészt nem dinamikus mozgás, másrészt ugyanazokat az izomcsoportokat mozgatja csak meg. Ahhoz, hogy testünk egészséges maradjon át kell mozgatni.
Éppen ezért a tulajdonosok úgy gondolták a cég munkatársai számára biztosítják a mindennapos mozgás lehetőségét az irodaépületben: saját konditermet alakítottunk ki, amelyet a munkatársak akár minden nap használhatnak.
Kiemelt ügyfélmenedzserünk, Tóth Szabolcs egy érdekes beszélgetésen vett részt a Hatoscsatorna egyik műsorában, ahol a téma a munka és a sport párhuzama volt: