Utolsó rész! Lengyel-szlovák együttműködés magyar mérnöki irányítás mellett
Ami pedig a magyar mérnöki irányítást illeti, cégünk volt az, aki ezt a nagy és összetett rendszert telepítette, konfigurálta, beüzemelte. Nem volt egyszerű feladat, mert nemcsak a bővítő paneleket és kezelőket kellett lecserélni, hanem az összes érzékelőben az ellenállásokat is. Ezen kívül sok helyen kellett a rendszer gerinc-kábelezését is cserélni. A telepítés ideje 4 főnek közel kéthavi munkája volt, amíg hardveresen összeállt a rendszer. Ez azért volt ennyi idő, mert működő rendszereket kellett lecserélni. Az volt a megrendelői igény, hogy azokon a részeken a régi rendszereknek működniük kell, ahová éppen aktuálisan még nem érkeztünk el a cserével. Az újonnan lecserélt részeken pedig az új rendszereknek kell működniük. Ez komoly kihívás volt számunkra, és sikeresen teljesíteni is tudtuk.
A konfigurálást az is elősegítette, hogy annak ellenére, hogy a SATEL és a C4 nem magyar fejlesztés, mindkét rendszer teljesen magyarított, kezelésükhöz nem szükséges idegen nyelv ismerete. (Persze angol és német nyelvekkel megbirkóztunk volna, de minek erőlködni, ha lehet magyar nyelvet is választani.)
Fenti sorok rövid összefoglalásaként azt tudom mondani, hogy a munka kezdetekor a Megrendelőnk csak bízott abban, amit a projekt lezárásakor már látott és tudott; nevezetesen: hogy egy olyan integrált behatolásjelző és beléptető rendszert kap, amely:
– stabilan üzemel,
– korszerű grafikai felügyelettel rendelkezik,
– felhasználó barát a kezelési felülete
– mai kornak megfelelően magyar nyelven kommunikál.
Ezen túlmenően társaságunk sem bánta meg, hogy az adott projektet a fent leírt eszközökkel és műszaki megoldással valósította meg.