softball

Veretlenül a dobogó legfelső fokán – Érdi Baseball és Softball Club

Február 3-án, Varazdinban rendezték az U13-as nemzetközi fedettpályás Vindija Baseball tornát, melyen az Érdi Baseball és Softball Club csapata, veretlenül jutott a döntőbe, majd dicsőséges első helyezést ért el.

Mivel a nyolc csapatnak csak egy nap állt rendelkezésére, hogy megmérkőzzenek, ezért az egész rendezvény szigorú menetrend szerint zajlott, emellett a játékok maximum 40 percig, de legfeljebb 5 inningen át tarthattak.

A torna első meccse reggel kilenckor kezdődött, azonban az érdi csapat, csak 11:30-kor léphetett pályára először. Mindez előnyükre vált, mivel, így volt idejük testben és lélekben egyaránt felkészülni a játékra. Megismerkedtek a pályával és megfigyelhették, mire kell az új környezetben különösképpen odafigyelniük.

A csapat, első meccsét a károlyvárosi Moles csapatával vívta, ami egy igencsak szoros meccsnek ígérkezett, ám az ifjak az utolsó inningben sikeresen felülkerekedtek, így a meccs 13:12-es eredménnyel a javukra zárult. Második meccsüket a varazdini Vindi Iso Sport csapata ellen játszották, amelynek a 7:1-es végeredményén is meglátszik, hogy az ellenfél a Vindija második számú, javarészt a kisebb korcsoportból kikerült játékosaiból állt össze. A döntő előtti utolsó meccset a zágrábi Blue Sox csapata ellen játszották, ahol újra egy szoros meccset láthattunk, de az érdi csapat már megtanulta, hogy a játékot az utolsó másodpercig teljes erőbedobással kell játszani, így 7:6-ra sikerült nyerniük.

A csapat veretlenül végigküzdötte a napot, így igencsak lelkesen vágott neki a torna döntőjének, melyet egy rövid felkészülési szünet után 17:00-kor kezdtek el a helyi Vindija csapata ellen. A gyerekek, lelkesedésük ellenére kezdetben kissé féltek, mivel a legutóbbi varazdini tornán, pont ez a csapat győzte le őket, úgyszintén a döntőben. Az edzésen való aktív részvétel és a kitartó munka meglátszott az érdi csapat játékán, így 17:14-re győzedelmeskedtek az U13-as nemzetközi fedettpályás Vindija Baseball tornán.

A legjobbaknak kiosztott három különdíjból, kettőt az érdi csapat játékosai hozhattak el. (Különdíjazottak: Kökény Brúnó és Pitts William)

Külön köszönet jár a csapat edzőjének Terry Lingenhoelnek az alapos felkészítésért, és a csapatot elkísérő segédedzőnek Matolcsi Balázsnak, aki folyamatosan fenntartotta a gyerekek motivációját. De ne feledkezzünk meg a szülőkből álló lelkes szurkolótáborról sem, akik, ha kellett egy fél tornacsarnoknyi embert is túlüvöltve, hangszálaikat nem kímélve buzdították a csapatot, vagy éppen álltak ki egy-egy pontért a vitás helyzetekben.

Az érdi játékosok fülig érő mosollyal és óriási örömmel indultak haza a tornáról. Számukra mindenképpen egy óriási motivációként szolgál ez a győzelem, számunkra pedig pontosan megmutatja mekkora potenciál van az érdi baseball csapatunkban.  További sok sikert kívánunk az év hátralévő megmérettetéseire.

A tornán résztvevő érdi csapat tagjainak névsora: Obinger Levente, Tóth Lídia, Lunczner András, Hellinger Erik, Ivánszki András, Ridgeway Weston, Matolcsi Bálint, Tóth Tünde, Pitts William, Purczl Márk, Mikolics Marcell, Kökény Brúnó.