Hesz Mihály, Magyar Zoltán és Szűcs Lajos kitűnő sportolóinkat köszöntöttük
A 75 éves Hesz Mihály kajakost és Szűcs Lajos labdarúgót, valamint a 65 esztendős Magyar Zoltán tornászt köszöntötte a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület, valamint egykori klubjuk, a Ferencváros. A Smartme Kft. támogatóként volt jelen.
Olimpiai bajnokok, sporttársak és a szövetségek képviselőinek jelenlétében telefonon köszöntötték Szűcs Lajost, aki egészségi állapota miatt nem tudott megjelenni a hétfői eseményen.
Magyar Zoltánt Fábián László, a MOB sportigazgatója is méltatta
“Nehéz bármit is mondani, hiszen a főnökömről van szó, de ilyen főnököt kívánok mindenkinek” – mondta Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára a Magyar Zoltánt méltató beszédében.
Magyar Zoltán edzője, Vigh László meghatottan köszöntötte egykori tanítványát, majd Nyíri Zoltán, az FTC alelnöke, operatív igazgatója azon reményét fejezte ki, hogy a klub fiatal tornászai továbbviszik a kétszeres olimpiai bajnok örökségét.
“Mindig hangoztatom és most is kiemelem, hogy a sikert nem egyedül értem el, hanem edzőmmel, aki nagyon kemény volt velem” – mondta Magyar Zoltán.
Hesz Mihályt az olimpiai ezüstérmes csapattárs, Wichmann Tamás köszöntötte, aki kiemelte az ünnepelt akaraterejét, kitartását, amely az élet minden területén jellemezte őt, ezért lehetett mindenki példaképe.